Responsive image
A magyar kultúra es az ezer éves történelmünk bőven ad okot ünnepelni, megemlékezni. Saját múltunk, ünnepeink sokszínűsége mellett a technikai vívmányok lehetőséget adtak megismerni különböző népek, népcsoportok szokásait is. Tovább

A Jobb Veled a Világ Alapítvány által működtetett Boldogság Intézet nyílt pályázatot hirdetett magyarországi és határon túli nevelési-oktatási intézmények számára „Boldog Iskola” cím elnyerésére. Tovább

Az idén 25 éves OTP Fáy András Alapítvány az „Esélyt a jövő generációjának!” mottó jegyében folytatja szakmai tevékenységét, melynek középpontjában az általános iskolás diákok pénzügyi kultúrájának fejlesztése áll. Tovább

Közel 10 éve hagyomány iskolánkban, hogy a „Referenciaintézményi pályázat” keretében projekthetet szerveznek tanáraink nekünk, hatodikosoknak. Tovább



A Derecskei Bocskai I. Ált. Isk. és AMI moderntánc tanszaka jelentős eseményen szerepelt november 11-én, Debrecenben rendezték a Dance Factor 2017. Nemzetközi Táncművészeti Versenyt. Tovább

Az 1848-1849-es szabadságharcot követő Habsburg-megtorlás áldozataira emlékeztünk az október 6-i városi ünnepségen. Tovább

Tájékoztatás

A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2018. évi fordulójának eredményéhez kattintson a Tovább gombra.

Tovább

Lakossági tájékoztatás

A Gróf Tisza István Kórház Központi Laboratórium munkatársai által végzett derecskei vérvételekkel kapcsolatban tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a több napos ünnepek alatt csak a sürgősségi vizsgálatkéréseket áll módunkban elvégezni a vizsgálati anyagok feldolgozásának időbeli korlátozottsága miatt, ezért a 2017. december 22-i és a 2017. december 29-i napokon a vérvétel elmarad.

Tovább

Tájékoztatás

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság decemberi ügyfélfogadásainak időpontjait a Tovább gombra kattintva elérheti.

Tovább

Tájékoztatás

Derecske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. november 30-i ülésén az alábbi rendeleteket fogadta el:

Tovább

Meghívó a Derecskei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete közmeghallgatására

Értesítem, hogy a Derecskei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a K Ö Z M E G H A L L G A T Á S T 2017. december 15-én (pénteken) 10.00 órától tartja a Derecskei Polgármesteri Hivatal Kistárgyaló Termében, (4130 Derecske, Köztársaság út 87.) amelyre ezúton tisztelettel meghívom.

Tovább

Pályázati felhívás

Derecske Város Önkormányzat Polgármestere nyilvános pályázat útján szociális alapon meghatározott lakbér alapján bérbeadásra meghirdeti a derecskei 954/2. hrsz. alatt nyilvántartott, Derecske, Szív u. 27/3. szám alatt található önkormányzati bérlakást.

Tovább

Lakossági tájékoztató

Ezúton tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Derecske Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2017. december hó 31. napjáig 65. életévüket betöltött személyeket a közelgő karácsonyi ünnep alkalmából 1 db ajándékcsomagban részesíti, melyet a Derecskei Polgármesteri Hivatal B. épület Dísztermében

Tovább

Lakossági tájékoztató

Derecske város lakossági tájékoztató kiadványához kattintson a Tovább gombra.

Tovább

Felhívás

Közös fenyőfa díszítéshez várjuk a helyi intézmények, civilszervezetek, közösségek jelentkezését.

Tovább

Álláshirdetés

A Nemzeti Sportközpontok állást hirdet a Derecske Városi Tanuszodába úszómester-gépész munkakörbe.

Tovább

Figyelem!

Derecske Városi Művelődési Központ és Könyvtár (4130 Derecske, Köztársaság u. 107.) 2018. január 25-től, határozott időre pályázat útján, bérbe adja 15 m2 büfé helyiségét, büfé üzemeltetés céljából.

Tovább

Tájékoztató

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a piac várhatóan 2017. december 22-től ideiglenesen a főtérre költözik az új piac átadásának időpontjáig.

Tovább

Tájékoztató

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az állati hullaszállítás minden héten keddi és pénteki napokon történik.

Tovább

Tájékoztatás

Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot arról, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Derecske településen önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételt hajt végre 2017. szeptember 1. és 2018. április 30. közötti időszakban.

Tovább

Tájékoztató

A Debreceni Vízmű Zrt. bekötésekkel kapcsolatos tájékoztatásához kattintson a Tovább gombra!

Tovább

Országos tűzgyújtási tilalom elrendelése

Tovább

Tájékoztatás a Mese-Vár Óvoda és Bölcsőde 2017. évi zárva tartásáról

A tájékoztató megtekintéséhez kattintson a Tovább gombra.

Tovább

Tájékoztató a köztemető nyitvatartási rendjéről

Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a köztemető nyitvatartási rendje megváltozott.

Tovább

Hirdetés

Responsive image

Ajánló














Ajánlatunk

Responsive image

Facebook