• szélességi: 
Mint az ismeretes, a berettyóújfalui kórház 2009. december 15-től felmondta a Derecske, Rákóczi ú 5. szám alatti orvosi rendelő épületében lévő J0-s laboratórium működtetésére megkötött feladat-ellátási szerződést. Ugyan feladat-ellátási kötelezettsége továbbra is fennáll a vérvizsgálatra vonatkozóan, ezt azonban az új egészségügyi reform következtében úgy is megoldhatja, hogy a derecskeiek utazzanak a vérvizsgálatot végző kórházba, azaz Berettyóújfaluba.
Decemberben a képviselő-testület megbízta a polgármestert, hogy vizsgálja meg a további működtetés feltételeit, lépjen kapcsolatba olyan egészségügyi szolgáltatókkal, akik vállalnák a Derecskén történő vérvételt, sőt a vér elszállítását is.
A kiírt pályázatra három, teljesen különböző feltételt támasztó ajánlat érkezett. A Csokonai utcán működő Derecske Régió és Kistérségi Rehabilitációs Alapítvány képviselőjének ajánlata szerint a szervezet heti két napon, az OEP-től kapott támogatás terhére ingyenesen biztosítaná a derecskei lakosság számára a vérvételt jelenlegi székhelyén, a Csokonai u. 3. szám alatt. Ezért és a vér elszállításáért pénzt nem kérne az önkormányzattól.
A HQ-Lab Egészségügyi Szolgáltató Kft. a laboratóriumi ellátás keretében történő vérvételt Debrecenben, az általuk megjelölt három helyen biztosítaná. Ez azonban azt jelentené a derecskei lakosok számára, hogy továbbra is el kellene utazniuk a településről ahhoz, hogy ehhez a szakellátáshoz hozzájussanak.
A ProLabor Kft. ajánlata alapján a vérvételt, illetőleg a levett vér Debrecenbe történő beszállítását az Önkormányzatnak kellene biztosítania, a kft. pedig ellátná a minták vizsgálatát. Ez a többi ajánlathoz képest az OEP finanszírozáson felül évente kb. 600.000.- Ft többletkiadást jelentene az Önkormányzat számára, mivel fedeznie kellene a vérvételt lebonyolító szakképzett dolgozó bérét és a szállítási költségeket.
Az önkormányzat bizottságai nem voltak egységesek a pályázatok megítélésében. Versenyben két ajánlat, a derecskei székhelyű rehabilitációs alapítvány ingyenes és a ProLabor Kft. hatszázezer forint kiadást jelentő ajánlata maradt, mivel mindketten képesek helyben is szolgáltatni. Az ülésen elhangzott, a háziorvosok inkább a ProLabor Kft ajánlatát támogatnák, ugyanakkor nem vállalják, hogy a betegektől leveszik a vért, mivel nekik sem kötelességük. Az önkormányzat viszont szeretné csökkenteni vagy megosztani a költségeket, mivel más településeken van példa arra, hogy a háziorvos ellátja ezt a feladatot.
A most megszületett döntés értelmében: "a vérvételt a településen területi ellátási kötelezettséggel rendelkező vállalkozó háziorvosok (felnőtt, gyermek) biztosítsák; amennyiben valamelyik háziorvos ezt nem vállalja, úgy a képviselő-testület kéri ezen háziorvost, hogy a vérvétel költségeihez havi bruttó 3.000.- Ft-tal járuljon hozzá. A vérvétel beszállításáról és annak költségeiről pedig az önkormányzat gondoskodik" Amennyiben ez az alku létrejön, a testület február 11-i ülésén támogatja a háziorvosok kérését: ingyenes labor csak a központi orvosi rendelőben üzemel majd, és ebben az esetben nem fogadja el a Csokonai utcán székelő derecskei vállalkozás ingyenes ajánlatát.

2010. február 01. - Köszönet az 1%-ért
2010. február 01. - Közlemény a Derecske TV adásával kapcsolatban
2010. január 30. - Csalódás a fórum után 
2010. január 26. - Különös Karácsony
2010. január 17. - Fotók a Város BáljárólWeboldalunk elérhetősége:
derecskehu@gmail.com
info@derecske.hu






| Készítette: ifj. Rohács Imre - derecskeISZO © 2003-2010 | Adatvédelem | Médiaajánlat | Impresszum |