• szélességi: 
Brilla Tibor
Kiemelkedően hasznos munkájáért, maradandó sportolói és Derecske város hírnevét öregbítő szervezői tevékenységéért Derecske Városért Díjban részesítette Derecske Város Önkormányzata Képviselő-testülete Brilla Tibort.
Brilla Tibor 1973-ban született Berettyóújfaluban, 1992-ben költözött Derecskére. Itt alapított családot, egy kislánya van. Autószerelőként, egy cég területi képviselője. Választott hivatásából következett, az autók, különösen a terepjárók szeretete, hobbija az autósport. 1999 és 2007 között az általa felkészített terepjáróval és Benedek Norbert navigátorral versenyzőként és szervezőként vett részt országos bajnokságokon. 2003-ban a Trophy Bajnokság profi kategóriájában országos bajnok lett, majd a következő évben megrendezte a bajnokság első derecskei futamát a helyi értő közönség nagy örömére.
2005-ben a Bükki Trophy Bajnokságon ismét országos bajnoki címet szerzett, majd 2006-ban a második helyet szerezte meg.
2007-ben végleg befejezte a versenyzést, azóta rendezőként működik közre az országos bajnokság szervezésében. Emlékezvén a 2004-ben megrendezett helyi futam sikerére, ekkor fogalmazódott meg benne, hogy Derecske városát tartósan szerephez juttatja a terepralli versenyek szervezésében. Ennek köszönhetően ebben az évben második alkalommal irányította a derecskei futam megrendezését.
A két sikeres rendezvény országos hírnevet hozott nemcsak a szervezést segítő ötven fős csapatának, hanem a városnak is, hiszen minden résztvevő elismeréssel nyilatkozott a szervezés profizmusáról, a derecskeiek vendégszeretetéről.
Több száz elkötelezett derecskei szervezőt fogott össze és irányított a hat hónapig tartó előkészítő időszak alatt.
Eddigi sportolói és magas színvonalú szervezői munkásságával elérte, hogy a derecskei futam immár országosan ismert és elismert helyszínévé vált a tereprallit művelő nemzetközi hírnevű versenyzők és az értő közönség előtt.
Csécsi Lajos
Kiemelkedően hasznos hagyományőrző tevékenységéért, a Városi Közgyűjtemény létrehozásában nyújtott maradandó munkásságáért Derecske Város Önkormányzat Képviselő-testülete Derecske Városért Díjban részesítette Csécsi Lajost.
Csécsi Lajos 1948-ban született Derecskén. Nős, három gyermeke és három unokája van. Több mint harminc évig épületburkoló vállalkozó, ezt megelőzően művezető a Hunépnél, de dolgozott a Derecskei Nagyközségi Közös Tanács műszaki csoportjának főelőadójaként.
Fiatal kora óta szenvedélyesen gyűjti a régiségeket, régiséggyűjtőnek vallja magát. 2007-ben jutott tudomására, hogy szerveződik a Nagy József tanár úr által összegyűjtött tárgyakból egy állandó kiállítás, mely a Gála melletti óvoda épületében kap helyet. Megismerkedik a gyűjteményt gondozó Nagy Józseffel, és közösen látnak hozzá a kiállítás megszervezésének, a restaurálásnak.
2008 őszén gyűjteményének egy részét, 120 darabot ajánl fel a városnak. Pénzben mért értékükön túl eszmei értékük felbecsülhetetlen. Heti rendszerességgel azóta is állandó munkatársa tanár úrnak, részt vesz a tárgyak javításában, helyreállításában.
Régi álma valósul meg akkor, mikor 2010 áprilisában megalakul a Derecske Város Közgyűjteményéért Alapítvány, hét főből álló kuratóriumának ő is tagja. Vallja: az elődök tisztelete, a régi tárgyak szeretete és az utókor iránt érzett felelősség vezérli. Hobbija mára életformává vált. Megéri fáradoznia, mert az egyre gazdagodó gyűjteményre a város mindig büszke lehet.
Kézműves Kör
Kiemelkedően hasznos hagyományőrző tevékenységükért, a város kulturális életének gazdagításáért végzett munkáságukért Derecske Város Önkormányzata Derecske Városért Díjban részesítette a Kézműves Kör tagjait:
1. Borbélyné Arany Ildikó gyöngyfűzőt,
2. Barta József fafaragó népi iparművész
3. id.Békési Károly kádár,
4. ifj. Békési Károly kádár,
5. Békési Tibor kádár,
6. Békésiné Nagy Magdolna viseletkészítő,
7. Bene Károlyné szövő
8. Börcsök Albert fafaragó,
9. Dr. Fülöp Tamásné hímző, ajándéktárgy készítő,
10. Gál Sándor, szövő.
11. Gerő István festett bútorkészítő,
12. Kabai Sándor fafaragó,
13. Kiss Lajos kovács,
14. Loós Imre nemezkészítő népi iparművész ,
15. Loósné Nagy Ilona nemezkészítő népi iparművész ,
16. Majoros Antal csont- és szarufaragó,
17. Marczin Istvánné viseletkészítő népi iparművész ,
18. Nagy Albert fazekas,
19. Papp Józsefné szövő,
20. Porkoláb Ferenc szűrrátétkészítő népi iparművész ,
21. Sárközi Béláné szűrrátétkészítő népi iparművész ,
22. Szabó Lajos csuhéfonó,
23. Szabó Lajosné riseliő készítő,
24. Szántóné Varga Piroska kézi riseliő, madeira készítő,
25. id. Szatmári Ferenc kosárfonó, fonottbútor- készítő népi iparművész
26. ifj. Szatmári Ferenc kosárfonó, fonottbútor- készítő,
27. Szatmári Ferencné kosárfonó, fonottbútor- készítő népi iparművész ,
28. Szilágyi Sándor bőrműves,
29. Szilágyi Sándorné bőrműves,
30. Szőllősi Albertné szövő,
31. Szőllősi Imréné szövő,
32. Zákány Lajos szalma- és kosárfonó,
33. Zákány Mariann gyöngyfűző,
34. Zöld Gyuláné kenyérsütő,
35. Pelbártné Zöld Klára szalmafonó,
36. Sándor Lajos fogatos.
"Az igazi hagyomány sohasem a múlt élethű visszaállítására törekszik, hanem arra, hogy elébe álljon annak a pusztulásnak, amit az idő, a feledékenység, a dolgok természetes halála elhoz közénk." Csoóri Sándor gondolata a Kézműves Kör arc poeticája. A csoport 1996-ban a millennium jegyében alakult. Első bemutatkozásuk az Adventi Kiállítás volt. Többségük hobbiként műveli a népi hagyományokat is magában foglaló, nyolcan a folyamatos zsűriztetésnek köszönhetően elnyerték a népi iparművész címet. Nyolcan zsűrizettek, tizenhárman tagjai a Bihari Népművészeti Egyesületnek. Önálló Derecske Városért kitüntető címmel négy fő rendelkezik. Kiállításaik nélkül elképzelhetetlenek a városi rendezvények, rendszeresen részt vesznek belföldön és külföldön is kiállításokon, konferenciákon, öregbítve Derecske hírnevét. Gondoskodnak arról, hogy átadják tudásukat játszóházakban, iskolai rendezvényeken kézműves alkotótáborokban a felnövekvő nemzedéknek, a derecskei gyermekeknek. Szoros kapcsolatot ápolnak más civil szervezetekkel, a város intézményeivel.
Fekete Imréné
Kimagasló szakmai tevékenységéért, a hátrányos helyzetű gyermekek nevelésében, oktatásában nyújtott pedagógiai munkásságáért Derecske Város Önkormányzata Zákány József -díjban részesítette Fekete Imréné Király Ilonát.
Fekete Imréné 1957-ben született Tépén. Férjezett, két gyermeke van. A berettyóújfalui Zalka Máté Szakközépiskolában szerzett középfokú óvónői végzettséget, majd 1980-ban a hajdúböszörményi óvónőképzőben diklomázott.
1975. július 1-je óta kisderecskei Damjanich utcai Óvoda óvónője, tagóvoda-vezetője. A kezdeti mostoha körülmények között is minőségre törekedve, hatékonyan és eredményesen végezte pedagógusi munkáját.
A mai napig a hivatástudattól áthatva, szakmai felelősségvállalással, az óvodapedagógia iránti elkötelezettséggel végzi munkáját. Szeretettel, bizalommal, elfogadással és nagy empátiával fordul a nehéz körülmények között élő, különös egyéni bánásmódot igénylő, nyolcvan százalékban halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek felé.
Az új óvodaépület átadásával egy korszak lezárul a kisderecskei gyermekek és az ő életében is. A Damjanich utcai telephely megszűnik. Harmincöt év után teljesen más környezetbe, a város szívébe költözteti kis óvodásait, szüksége lesz minden tudására és tapasztalatára, hogy a teljesen új, szokatlan környezetben a gyermekek otthon érezzék magukat.
Szerénysége, példamutató életvitele, felkészültsége, folyamatos önképzése modellértékű kollégái számára. Ezért is javasolta a Derecskei Óvoda és Bölcsőde nevelőtestülete őt a Zákány József-díjra.
Kitüntetett gyermekek
Az I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium
Arany Vivien
Az I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 11.b osztályának jeles tanulója. Kiemelkedő közösségi munkája mellett az elmúlt évben számtalan tanulmányi versenyen öregbítette az intézmény hírnevét: megyei futóverseny első helyezettje, német nyelvű országos internetes versenyen, az országos Kőrösi Csoma Sándor Nemzetközi Földrajzversenyen, amerikai civilizációs csapatversenyen, az Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Versenyen és a Bihari Rendészeti Csapatversenyen.
Veselényi Orsolya
12. osztályos tanuló, lelkiismeretes közösségi munkája mellett számtalan rangos szavalóversenyen szerzett dicsőséget iskolájának.
A Bihar-Bihor Színjátszó Fesztiválon csoportjával 1. helyezést ért el, és a zsűri véleménye alapján megkaptam a Legjobb Színésznő"-nek járó díjat és a közönségdíjat is. A Szabó Magda regionális prózamondó versenyen első helyzett lett, a nagyváradin különdíjat kapott. A Kós Károly megyei versmondóverseny első helyezettje, a Wass Albert regionális szavalóverseny bronzérmese.
Bocskai István Általános Iskola és AMI
Fórián László
A Bocskai István Általános Iskola és AMI 8.d osztályos sokoldalú kiváló tanulója. A Bolyai anyanyelvi csapatverseny országos 1. helyezettje, a Bolyai matematikaverseny országos 8. helyezettje, az Aranytoll megyei helyesírási verseny harmadik helyezettje. Ő képviselte az intézményt a Bihari sík tájvédelmi körzeti vetélkedőn, ahol megyei második helyet szerzett, illetve a Varga Tamás megyei matematika versenyen és a Benedek Elek angol nyelvi megyei versenyen 4. helyezést ért el. 2010-ben az Évfolyam Diákja kitüntető címet érdemelte ki iskolájában.
Jantyik Hanna Margarita
A 8. b osztály kiváló tanulója. 2004 óta hétszer nyerte meg az Év zenésze versenyt, négy alkalommal a kupát is hazavihette. Különleges tehetségét több versenyen is elismeréssel illették: nívó díjat kapott az Országos Fuvoladuó és Kisegyüttes verseny kvartett kategóriában, 2006-ban az országos egyéni fuvolaverseny döntőse, majd 2008-ban duó kategóriában első helyezést nyert. 2009-ben szintén döntős az országos fuvolaversenyen.
Katona Fanni Zsófia
A 8.b osztály kitűnő tanulója. Elsősorban a matematika és magyar nyelv és irodalom területén ért el kiváló eredményeket. A Bolyai országos anyanyelvi csapatverseny 1. helyezettje, a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjének 4. helyezettje. A Varga Tamás matematikaversenyen megyei 1. helyezést ért el, a Zrínyi Ilona matematikaversenyen megyei 6. helyet szerzett, a Bólyai matematika csapatversenyen 8.-at.
Rendszeresen részt vesz szavalóversenyeken, melyek közül kiemelkedik a nagyszalontai Arany János szavalóversenyen elért 1. helyezés. Az Európai Rímpróba versíró verseny megyei első helyezettje. Harmadik éve érdemli ki iskolájától az Évfolyam Diákja kitüntető címet.

2010. július 16. - Figyelemfelhívás - Harmadfokú hőségriadó
2010. július 12. - Hírek a Derecskei Rendőrősről
2010. július 12. - Díjat kaptak az iskolások
2010. július 07. - Gálaest Jockóért
2010. július 05. - Az erőt a gyógyulásba vetett hitünk adjaWeboldalunk elérhetősége:
derecskehu@gmail.com
info@derecske.hu






| Készítette: ifj. Rohács Imre - derecskeISZO © 2003-2010 | Adatvédelem | Médiaajánlat | Impresszum |