• szélességi: 
Tilinkó Népdalkör
"Minden ember tehetséges, és az igazi feladat nem az, hogy kiválogassuk a tehetségeket a többiek közül, hanem, hogy segítsük megtalálni mindenkinek azt, hogy ő éppen miben tehetséges."
Csermely Péter professzor, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke gondolatai nem idegenek a Tilinkó Népdalkör tagjaitól és vezetőjük Bene Judit munkásságától. Az 1997-ben alakult, éppen fennállásának tizenötödik évfordulóját ünneplő csoport és vezetője büszke lehet arra a tehetségmentő munkára, melyet az elmúlt másfél évtizedben folytatott.
Derecske Város Önkormányzat Képviselő- testülete a Tilinkó Népdalkör tagjait és vezetőjüket, Bene Juditot magas színvonalú művészi tevékenységükért, Derecske Városért végzett kiemelkedően hasznos munkájukért, példamutató emberi magatartásukért Derecske Városért Díjban részesíti. A kör tagjai lelkes fiatal lányok, kiknek tehetsége és a népzene iránti szeretete tartja össze a csoportot. Az együttest - az akkor Békési András hívására néptáncot tanító - Tóthné Bene Judit ének-zene, népzenetanár alapította. Elkötelezettségét az 1993-ban szintén népdalkört alapító, akkor a művelődési házban dolgozó Juhász Erikának köszönheti.
Judit először az óvodapedagógusitanítói diplomát szerezte meg, majd éppen a Tilinkó Népdalkör motiválta, hogy munka mellett, levelező szakon végezze el Nyíregyházán az ének-zene, népzene tanári szakot. 2003-tól Derecskén tanított napközis pedagógusként és gimnáziumi énektanárként, majd Mikepércsre került, ahol az általános iskolában éneket, a művészeti iskolában népi éneket és citerát tanít a mai napig. Mikepércsen 2005-ben megalapította a Bazsarózsa Nyugdíjas Népdalkört, és tanítványiból a Tilinkó utánpótlás csoportjaként a Kikerics Énekegyüttest.
Az akkori alapítók közül ma is aktívak: Szilágyi Szabina, László Beáta, Gombos Anett, Marczin Vanda, de meg kell említeni Marczin Rolandot, Fogarasi Szandrát, Bagdács Zsuzsát, Milák Veronikát is, akik szintén hosszú évekig voltak a csoport tagjai. 2005-től pedig új énekesek érkeztek az együttesbe: Kelemen Ágota, Marczin Viktória, és Pálóczi Alexandra személyében, akik a négy alapító tag mellett a mai Tilinkót alkotják. Munkájuk során szűkebb hazájuk - Hajdú-Bihar megye - dallamanyagából merítkeznek, de szívesen énekelnek az öt nagy népzenei dialektus területet bejárva - Felvidék, Dunántúl, Erdély, Moldva, Alföld.
A Tilinkó rangos minősítő versenyeken szerzett bronz ezüst majd háromszor is arany minősítést. Nívódíjat többször kapott a Vass Lajos Népzenei Verseny országos döntőjén. 2010-ben önálló CD-jük jelent meg, Titkon tartottam egy ösvényt címmel, s idén decemberben a Kék-Kálló Citerazenekarral készülnek egy újabb megjelentetésére.
Békési Károly
"A tükröt arra használjuk, hogy az arcunkat nézzük, a művészetet pedig arra, hogy a lelkünket lássuk."
Tetszett volna Bernard Show idézete a nemrég elhunyt Békési Károlynak, mert igazi alkotó emberként nemcsak tanult szakmáját, a kádárságot űzte művészi fokon, hanem hobbiját, a zenélést is sok-sok barátja, ismerőse örömére. A gyermekkorában elszenvedett súlyos betegség kihatott egész életére, meghatározta lelki fejlődését. Keménységet és kitartást adott számára a legnehezebb körülmény között, ugyanakkor érzékenységet, együttérzést is felebarátai szenvedése iránt.
Munkásságát Derecske Város Önkormányzata posztumusz Derecske Városért Díjjal jutalmazza.
Békési Károly 1947-ben született paraszti családban, ahonnan munkaszeretetét hozta. Korán megismerkedett a fával, Bíró Imre, későbbi mestere műhelyébe gyakran bejárt nézelődni már gyermekfejjel is. Tőle tanulta a kádárszakmát, de a mester nevelte őt pontosságra, becsületre, minőségi munkavégzésre. 1965-ben szabadult. Dolgozott a debreceni kádáripari szövetkezetben, ahol nagyon sok barátra talált, velük haláláig tartotta a kapcsolatot. Hosszú időt töltött az üvegcsiszolóban a hetvenes évek elején, ügyesen kitanulta azt a szakmát is.
Tizenkét éves kora óta zenélt. Előbb barátai kedvére, majd később egyre többször hívták családi és egyéb rendezvényekre. 1973-ban kötött házasságot Varga Juliannával, akkor már elismert és keresett zenész volt. Életét mindvégig a családi szeretet, a békesség határozta meg. Két fia Károly és Tibor már beleszülettek a kádármesterségbe, mindketten apjuk nyomdokaiba léptek, kitanulták a szakmát, és folytatták édesapjuk mesterségét, vállalkozását egészen 2006- ig. Hatodikos korukra, már önállóan tudtak hordót készíteni. Arra nevelte őket, hogy dolgozni kell, mert ha dolgozunk, akkor leszünk valakik.
1983-ban feleségével együtt önálló vállalkozásba kezd, elsősorban a lakosságnak dolgozott, illetve több derecskei vállalkozóval összefogva, kezdetben a debreceni játékipari szövetkezetnek vállalt munkát. Közben folyamatosan zenekarban játszott, lakodalmakban szórakoztatta a közönséget nemcsak Derecskén, hanem a környező településeken is. Kádárként is egyre sikeresebb lett. Sokat tett szakmája hagyományainak megőrzéséért is: debreceni kollégáival összefogva tizenegy fiatalnak, köztük saját fiainak szervezte meg a kitaníttatását, kik továbbvitték a szakmát.
A Kézműves Kör alapítótagja, az ottani közösség nagyon sokat jelentett számára. Aktív tagja volt a nyugdíjasklubnak, klubtagként két alkalommal nyerte el a Derecske Városért Díjat. Kádármunkái külföldön is keresettek: a 90-es évek elejétől szállított Németországba, Hollandiába, Angliába. Visszajáró hazai és külföldi vásárlói voltak. Szinte nincs olyan derecskei család, ahol meg ne fordult volna. Az embereket szolgálta, tiszteletben tartott mindenkit, s ez viszonzásra is talált. Számíthatott családjára, testvéreire, rokonaira, barátaira. Hirtelen halálával pótolhatatlan veszteség számukra.
Zákány Lajos
"Az egyén minden fontossága ellenére sem minden. A közösség fontosabb nála, mert az hozta létre a nyelvet, a kultúrát és a hitet. Ha az egyén a közösség javáért dolgozik, felemeli azt, és maga is felemelkedik vele együtt."
Zákány Lajos életművére, példamutató emberi magatartására, családi életére, igaz ez az idézet. A magánember egész életét áthatotta a közösségért végzett tevékenység, ezért Derecske Város Önkormányzata Zákány Lajost a Kézműves Körben végzett hűséges és áldozatos kosárfonó és szalmafonói munkásságáért, a közösséget erősítő hagyományőrző tevékenységéért Derecske Városért Díjban részesíti.
Zákány Lajos 1932-ben született derecskei parasztcsaládban. A nyolc általánost szülővárosában végezte. József testvérével a családi földön gazdálkodtak egészen 1960- ig, mikor is téesztaggá vált. A munkát szerető, értelmes fiatalemberre hamar felfigyeltek, szakmunkásvizsgára küldték, így lett 1965-ben a téesz ácsállványozó csapatának megbecsült tagja egészen nyugdíjba vonulásáig. Többször volt Kiváló termelőszövetkezeti dolgozó és harminchárom év után Kiváló munkáért miniszteri kitüntetéssel ment nyugdíjba 1993-ban.
1957-ben abba az Arany János utcai házba nősült, ahol ma is él. Felesége Nagy Margit. Házasságukból két gyermek született, Lajos és Imre. Okosak és szorgalmasak voltak, mindkettőjüket iskoláztatták a szülők. Nagyobbik fiuk mezőgazdasági pilóta, kisebbik villamosgép-szerelő lett. Ma mindketten sikeres vállalkozók. Három unokának is örülhet a házaspár. Közülük ketten már egyetemisták.
A kosár- és szalmafonással még a téeszesítés előtt kezdett el foglalkozni. A cséplőgép mellett szalmafonással töltötték az időt, mikor eső miatt abba kellett hagyniuk a munkát. Akkor tanulta meg a mesterséget, majd könyvek segítségével önállóan képezte tovább magát.
A kézműves kör alapító tagja. Tíz éve minden vasárnap délelőttje a tanítványoké, kiknek száma meghaladja a tízet. Hárman kiváló tehetségnek bizonyultak, egyikőjük művészeti szakközépiskolás. Keze munkáját dicséri például a templomban az aratókoszorú, az orgonánál lévőt pedig Bújdosó Tamással és Zöld Klárával, két tanítványával együtt készítette.
Érdeklődők, szakdolgozaton dolgozó értelmiségiek járnak hozzá Berettyóújfaluból, Hajdúszoboszlóról, Hosszúpályiból. A tehetséges, jókezű Zákány Lajos télen kosarat fon. Míg egészsége engedi, aktívan kézműveskedik, és fiai segítségével műveli nyolcszáz négyszögöl kertjét.
Fogarasiné Tamási Piroska
Fogarasiné Tamási Piroskát kimagasló szakmai, pedagógiai munkájáért, a gyermekek nevelésében-oktatásában végzett áldozatos tevékenységéért Derecske Város Önkormányzata Zákány József-díjban részesíti.
Fogarasiné Tamási Piroska 1982-ben végzett a nyíregyházi tanárképző főiskolán, majd Nagykerekiben tanított két évig. 1984-ben került a József Attila Általános Iskolába. Személyiségére jellemző a szorgalom, következetesség és szerénység. Nevelő-oktató munkáját az elméleti és gyakorlati felkészültség egyaránt jellemzi. Nyitott az innovációra, új módszerek megismerésére és bevezetésére, jellemző rá a folyamatos önképzés.
Példás aktivitással vesz részt az intézményi pedagógiai program és annak részét képező helyi tanterv elkészítésében, részt vett a minőségirányítási program bevezetésében és kidolgozásában. Ismereteit, tapasztalatait megosztotta kollégáival, szívesen tartott bemutatóórákat, a munkaközösségi munkában a problémák kezelésében, megoldásában konstruktívan működik együtt.
Pályafutásának kiemelkedő része tanítványainak különböző rangos matematika- és kémiaversenyekre való felkészítése. Tehetséggondozó munkájának köszönhetően hosszú évek óta előkelő helyen végeznek a Zrínyi Ilona, Varga Tamás, Kalmár László matematika-, és Hevesy György kémiaversenyen, öregbítvén városunk hírnevét.
A tehetséggondozás mellett példás munkát végez a felzárkóztatás területén is, részt vesz az iskolai programok és szabadidős programok szervezésében. Osztályfőnökként kiváló kapcsolatot ápol a szülőkkel, lelkesen támogatja a sportvetélkedőket, fáradhatatlan a sportbemutatók szervezésében.
A Közalkalmazotti Tanács vezetőjeként képviseli a pedagógusok érdekeit, munkaközösség- vezetőként, a tágabb iskolavezetés tagjaként részt vesz az intézmény irányításában. Nevelőmunkáját a gyermekszeretet jellemzi.
Csécsi István
Derecske Város Önkormányzat Képviselő-testülete Csécsi István mezőgazdasági vállalkozót Derecske és térsége mezőgazdasági vállalkozói érdekeinek magas színvonalú szakmai képviseletéért, a térségi szintű önkormányzati és vízgazdálkodási érdekeket szolgáló projektekben való hatékony szakmai munkájáért Derecske Városért Díjban részesíti.
Csécsi István 1955-ben született Derecskén középparaszti család leszármazottjaként. Az általános iskola elvégzése után a debreceni gépipari technikumban érettségizett 1973-ban. A sorkatonai szolgálatot követően tíz évet dolgozott a berettyóújfalui ELZETT gyárban főművezetőként, tíz évet a MEZŐGÉP derecskei gyáregységénél szintén művezetői beosztásban.
A rendszerváltást követően a visszakapott 25 hektárnyi családi birtokon kezdett gazdálkodni, melyet jelenleg 180 hektáron folytat fiával, feleségével családi gazdálkodóként. Körülbelül tíz éve zöldségkereskedelemmel is foglalkozik, jelentős exportot bonyolít le elsősorban Szlovákiába, Csehországba és Lengyelországba. Vállalkozásában meghatározó a kertészeti termelés, mely jelentős kézi munkaerőt igényel: nyár közepétől ősz közepéig harminc-negyven főt foglalkoztat.
Családi indíttatás a föld szeretete, de a közéleti szerepvállalás, a gazdák érdekében folytatott szervezőmunka is. A gazdakör alelnökeként kapcsolódott be a helyi közéletbe, 1998 óta pedig az mindenkori mezőgazdasági bizottság külső tagja. Hallatta hangját a gazdákat ért igazságtalanságok miatti országos mozgalmak idején, lassan két évtizede vesz részt szülővárosa és szűkebb hazája, Hajdú-Bihar megye közügyeinek intézésében.
Tevékeny szerepet vállalt a Derecskét és környékét a kabai cukorgyárral összekötő Aranyosi út létrehozásában, megépíttetésében. Fontos szervező munkát folytat az M35-ös autópálya M4-es irányába történő nyomvonalának megépítése ügyében. Ez a beruházás jelentős befolyással lesz a megye településeinek életére. Csécsi István a földtulajdonnal érintett gazdák érdekeit képviselve, jelentős munkát fektet az értékes mezőgazdasági külterületek megőrzésébe, a keleti nyomvonal megépítéséért folytatott lobbitevékenységbe. A berettyóújfalui víztársulatban tizenöt éve képviseli Derecskét. Részese annak a közel egymilliárd forint értékű európai uniós projekt előkészítésének, melynek megnyerése esetén Derecske körülbelül 9000 hektárnyi szántóföldi területéből 4000 hektárnyi válna öntözhetővé.
A beruházás meghatározó része lesz az intenzív gazdálkodás kultúrájának további erősítésében, s ez lehetővé tenné a feldolgozóipar telepítését, a mezőgazdaságban való foglalkoztatás növelését, mivel garantálja a termelési szerződések teljesülését. Vallja, szűkebb hazája gazdasági felemelkedését a mezőgazdaság és az arra épülő feldolgozóipar fejlesztése garantálja.
Kiváló tanulmányi eredményükért és példamutató magatartásukét Derecske Város Önkormányzata elismerésben részesíti:
Szilágyi Martin 8.a
eredményei: évfolyamelső, Kiváló Bocskais Diák, Bolyai matematika csapatverseny megyei I.helyezett, Atlétikai diákolimpia csapatban körzeti II.helyezett, Bolyai Anyanyelvi csapatverseny megyei V.helyezett, Bolyai Matematikaverseny megyei egyéni I. helyezett
Sándor Máté 5.c
eredményei:évfolyamelső, angol nyelvi versenyek megyei 4. 6. helyezett, zenei improvizációs regionális verseny I. helyezett, az év hangszeres növendéke, Hermann Ottó Természetismeretei Verseny országos 3. helyezett
Gábor Vivien 12.b
eredményei: másfél évig DÖK vezetője, sokoldalú: Bihar-Bihor színjátszó fesztivál I. helyezett csapatának tagja, 56-os műsor főszereplője, a Kós Károly megyei versmondó verseny 2. helyezettje, négy éven át a derecskei kézilabda klub igazolt sportolója, országos és regionális verseny rendszeres résztvevője









2012. július 20. - A Város Napja 2012
2012. július 19. - Kilencvenedik születésnap
2012. július 18. - Graffitiseket fogtak el a rendőrök
2012. július 17. - Ötvenéves házassági évfordulót ünnepeltek
2012. július 17. - Olvasói levél: A "Tiszta virágos környezetért" díjrólWeboldalunk elérhetősége:
derecskehu@gmail.com
info@derecske.hu
A Derecskei Hírek
lapzártája:
2013. július:
június 21., péntek 12:00 óra
Tervezett megjelenés:
július második hétfőjének hetében
2013. augusztus:
július 26., péntek 12:00 óra
Tervezett megjelenés:
augusztus második hétfőjének hetében
2013. szeptember:
augusztus 23., péntek 12:00 óra
Tervezett megjelenés:
szeptember második hétfőjének hetében
A DH e-mail címe:
ujsag@derecske.hu
derecskeihirek@gmail.com
Telefonszám:
20/359-55-78





| Készítette: ifj. Rohács Imre - derecskeISZO © 2003-2013 | Adatvédelem | Impresszum |