Lacus korunknál fogva, és mint a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat ambíciózus tagjaira Takács Kittire, és rám, Bodnár Erzsébetre gondolt, hogy mi méltóképpen tudnánk képviselni Derecskét, és hazánkat, Magyarországot. A gondolatot cselekvés követte: regisztrált bennünket. Ezt mi nagyon nagy megtiszteltetésnek vettük, s ha még volt is bennünk némi kétely arra vonatkozólag, hogy vállaljuk, vagy ne, másnap, miután mindketten megkaptuk a választ, miszerint elfogadták jelentkezésünket, egy percig sem haboztunk. Azért is volt nagy szó, hogy kettőnket beválasztottak, mert nemzeti szinten csupán 3 ember jelentkezhetett.

Sok egyeztetés, utánajárás és munka után felkészülten indulhattunk Horvátország egy varázslatosan szép vidékére. Itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy megköszönjük a szüleinknek, Derecske város polgármesterének (Önkormányzatának), és nem utolsósorban Balogh Lászlónak mind az anyagi, mind az erkölcsi támogatást, amelyek nélkül nehézkesebb lett volna kijutásunk.

Már vártak bennünket. Elvittek a helyszínre, - mely egyben a szálláshelyünk is volt-, ahol utána - a Kitti és az én számból kivéve -, nem hallatszott magyar szó. Európa számos országaiból jöttek fiatalok, mint például Lengyelország, Lettország, Németország, Portugália, de még sorolhatnám.

Az érkezésünket követő nap meg is kezdődött a munka, mely angolul folyt minden nap reggel 9-től este 10-ig. Trénereink Portugáliából érkeztek. Hogy mivel telt a nyolc nap, nem volt teljesen ismeretlen számunkra, ugyanis előre elküldték nekünk a heti programot. Tehát mi már azt is tudtuk, hogy aznap este mi vár ránk. Be kellett mutatkoznunk egy nemzeti est keretében. A délelőttök nagyrészt egyformán teltek: clowning-gal - magyarul bohóckodással. Ami nem jelentette egyben azt is, hogy könnyű volt. Rá kellett döbbennünk (jönnünk) arra, hogy a bohóckodást is meg kell tanulni. Különböző kreativitást fejlesztő játékokat, feladatokat végeztünk egyénileg és csoportosan ezen alkalmakkor.

Na, de elérkezett a bizonyos nemzeti est. Minden ország résztvevője (csoportosan) különböző bemutatókkal készült. Mi is felkészültünk ám erre alaposan: Power Point-os bemutatóval kezdtünk, melyben ismertettük hazánk természeti kincseit, és kis városunkat, Derecskét, ahol élünk, majd jellegzetes magyar ételek, italok bemutatása következett: nem hiányozhatott a bor és a házipálinka megkóstoltatása sem, amikor is sikeresen beloptuk magunkat a többiek szívébe. Végül egy kis ízelítőt adtunk hagyományos, korhű néptáncruhában az igazi magyar virtusból, a néptáncból.

Délutánonként olyan foglalkozásokon vettünk részt, mint: arcfestés, bohóckodás, lufizás (lufikból különböző figurák formázása), zsonglőrködés.

Kittivel, majd' úgy érkeztünk haza, mint tanult, valamelyik cirkuszból kikerült bohóc.

Utolsó két napunk egy kicsit komolyabban folyt, mikor is egy-egy szemináriumot kellett végighallgatnunk. A szemináriumok a fiatalság két oldaláról szóltak. Arról a fiatalságról, melyek - szervezetten - próbálják a fiatalokat összetartani, érdekeiket képviselni, munkálkodni azon, hogy az ifjúság érezze, ők is fontos tagjai a társadalomnak, s arról az ifjúságról, akinek ezen ifjúsági munka szól.

Összegezve e hetet rájöttünk arra, hogy nagyon fontos az angol nyelv, mint világnyelv elsajátítása, de ha van egy közös cél, közös munka, akkor az már csak másodlagos, hiszen a közös érdeklődés az, amely leginkább összetartja az ifjúságot.