• szélességi: 
A megye legjobb matekosai
A Zrínyi Ilona és Gordiusz matematikaverseny megyei fordulóját a Bocskai iskola szervezi és bonyolítja le. Így a verseny eredményhirdetése is városunkban történik. A művelődési ház zsúfolásig megtelt március 7-én a megye kiváló matematikus diákjaival. A XXIII. versenyen országosan közel hatvanezer általános és középiskolás diák vett részt tudtuk, meg Pálóczi Gábor igazgatótól, ezen belül Hajdú-Biharban 2360 tanuló oldotta meg a feladatokat. Közülük a legeredményesebb 161 diákot jutalmazták nálunk. Legtöbbjük az egyéni versenyben ért el kimagasló eredményt, de csapatban is szép teljesítmények születtek. A kimagaslóan teljesítők (huszonnégy fő) Kecskeméten az országos fordulón fognak részt venni. A derecskei matekosok közül a harmadikos Sápi Csaba, a hatodikos Sápi Virág, hetedikes Varga Andrea, a nyolcadik osztályos Smitz László és Szilágyi Martin teljesített legjobban, egy hajszállal maradtak csak le a megye legjobbjaitól.
Fotóverseny
A hajdúszoboszlói Gönczy Pál Általános Iskola által meghirdetett fotópályázaton első helyezést ért el csodálatos természetfotókkal a Bocskai iskola csapata. A "határaink titkai" néven sikert aratott csoport tagjai: Sándor Tamás, Sápi Virág, Solymosi Olivér, Speigl Evelin, Nagy Bence, Sipos Áron Dávid, Fehér János, Kiss Dániel, Kiss Anett, Békési Georgina, Nagy Zoltán. Segítő tanáruk: Loósné Nagy Ilona volt. Egyéniben Sándor Tamás a harmadik helyezést is elhozta.
Felsős farsang
Fergeteges farsangi buli volt március 2-án a Sportcsarnokban, a Bocskai iskola felső tagozatosai búcsúztatták a telet. Minden osztály készült előadással, melyet a zsűri évfolyamokra bontva értékelt. A bemutató programok után megválasztották a bál szépeit, majd ezt követően disco volt.
Börcsök Klára
Elsősök és másodikosok farsangja
A télbúcsúztató, vidám, táncos, zenés farsangra nagy izgalommal készültek az alsó tagozat legfiatalabb tanulói. Február 17-én délelőtt a nagycsoportos óvodásokat, délután pedig a szülőket, nagyszülőket kápráztatták el varázslatos műsoraikkal. Az 1.a osztály tanulói a látványos, messze földön híres mohácsi busójárás jelképesen el is űzték a telet. Az 1.b osztályosok Harry Potter iskolatársaiként érkeztek a színpadra a Bagolykő Mágustanodából. Az 1.c osztály varázslói és kis tündérei mosolyt csaltak a közönség arcára. Az 1.d osztályosok kiscsillagokként ragyogták be a színpadot. A 2.a osztályos tanulók szerint a hétköznapokban nagyon nehéz eleget tenni a felnőttek elvárásainak, ezért úgy gondolták, hogy farsang alkalmával felborulhat a szokásos rend és máris igazi rosszcsontokként mutatták be vidám műsorukat. A 2.b osztályos gyerekek abban bíztak, hogy a közönség is szívébe zárja a régi idők kedvenc mesehősét, a lekonyuló fülű Füles Mackót. A 2.d osztályosok zenéjükkel és táncukkal mindenkit egy mesés utazásra invitáltak. A 2.c tanulók zárták vidám műsorukkal a farsangi délutánt. A fiúk édességet imádó, derecskei színekben játszó bajnokcsapat tagjaiként érkeztek a színpadra. A sportos pom-pom lányok segítségével hamar visszanyerték régi alakjukat, így újra felállhattak a dobogó legfelső fokára
. Homoki Barnabásné

2012. április 29. - Szakmai nap az óvodában
2012. április 27. - Moderntánc siker
2012. április 24. - Kamarahangverseny - még a folyosón is álltak!
2012. április 19. - Dalos délután
2012. április 16. - Virágvasárnapi HangversenyWeboldalunk elérhetősége:
derecskehu@gmail.com
info@derecske.hu
A Derecskei Hírek
lapzártája:
2013. július:
június 21., péntek 12:00 óra
Tervezett megjelenés:
július második hétfőjének hetében
2013. augusztus:
július 26., péntek 12:00 óra
Tervezett megjelenés:
augusztus második hétfőjének hetében
2013. szeptember:
augusztus 23., péntek 12:00 óra
Tervezett megjelenés:
szeptember második hétfőjének hetében
A DH e-mail címe:
ujsag@derecske.hu
derecskeihirek@gmail.com
Telefonszám:
20/359-55-78




| Készítette: ifj. Rohács Imre - derecskeISZO © 2003-2013 | Adatvédelem | Impresszum |