• szélességi: 
4. forduló: Huszár Gál DSK Debrecen - Derecskei Sakkiskola Egyesület 2,5-7,5
A 2010-es év első bajnoki mérkőzését (január 17-én) Debrecenben játszottuk a tavaly még újonc Huszár Gál csapatával. E mérkőzés számunkra az úgynevezett "kötelező győzelmek" kategóriájába tartozott. A mérkőzés a 7. táblán Kriszteszku István "villámgyors" győzelmével indult (8 lépésben nyert), majd a 3-4 órában rutinosabb versenyzőink magabiztosan hozták a pontokat, végül fölényes győzelmet arattunk.
Nyert: Szilágyi Tibor, Gál Csaba, Antós Imre, Hercz Richárd, Kriszteszku István, Kovács Attila
Döntetlen: Kelemen Imre, Vida József, Hercz Vendel
Vesztett: Bakk Zoltán
5. forduló: Derecskei Sakkiskola Egyesület - Hajdúszoboszlói Sakk Sport Egyesület II. 6-4
Február 7-én a szomszédvár Szoboszló csapatát fogadtuk, rangadó mérkőzésen. A mérkőzés második órájában szereztünk előnyt Vida József győzelmével, majd a változatos eredmények után döntetlen volt az állás. A végén Hercz Richárd pontos végjáték vezetésének köszönhetően meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Összességében nagy küzdelemben, fordulatos játékban - némi szerencsével is ugyan - újabb fontos csapatgyőzelmet értünk el.
Nyert: Bakk Zoltán, Hercz Richárd, Vida József, Hercz Vendel
Döntetlen: Kelemen Imre, Szilágyi Tibor, Kriszteszku István, Serestyén Zsolt
Vesztett: Antós Imre, Szántó Imre
6. forduló: Debreceni Betű SE II. - Derecskei Sakkiskola Egyesület 4,5-5,5
Február 21-én már listavezetőként utazhattunk Debrecenbe, a 2. helyen álló nyomdászcsapathoz újabb rangadó mérkőzésre. A második órában az utolsó két táblán elért győzelmünkkel 2-0 volt a javunkra, innen egyenlítettek a hazaiak 3,5-3,5-re, sőt egy rövid időre még meg is fordították az eredményt, majd ekkor a 3. táblásunk - Gál Csaba - győzelmével egyenlítettünk 4,5-4,5-re. Az utolsó játszmában 2. táblásunk Bakk Zoltán előnyösebb állását nyerésig tudta fokozni, így újabb csapatgyőzelemmel megőriztük első helyünket.
Nyert: Kelemen Imre, Bakk Zoltán, Gál Csaba, Serestyén Zsolt, Hercz Vendel
Döntetlen: Hercz Richárd
Vesztett: Antós Imre, Kriszteszku István, Szántó Imre, Vida József
Következő mérkőzésünk hazai környezetben a Városi Művelődési Központban lesz március 7-én 9.00 órától a Hajdúszoboszlói Sakkiskola csapata ellen.
Szilágyi Tibor
csapatvezető
A fotók a Derecske - Hajdúszoboszló mérkőzésen készültek

2010. február 25. - Farsangi gyermek labdarúgó torna
2010. február 23. - A feltámadás éve: 2009
2010. február 03. - Gyermek foci
2010. február 02. - II. Szőllősi Lajos Emléktorna
2010. január 15. - Városi Amatőr Asztalitenisz Csapatbajnokság indul!Weboldalunk elérhetősége:
derecskehu@gmail.com
info@derecske.hu
A Derecskei Hírek
lapzártája:
2013. július:
június 21., péntek 12:00 óra
Tervezett megjelenés:
július második hétfőjének hetében
2013. augusztus:
július 26., péntek 12:00 óra
Tervezett megjelenés:
augusztus második hétfőjének hetében
2013. szeptember:
augusztus 23., péntek 12:00 óra
Tervezett megjelenés:
szeptember második hétfőjének hetében
A DH e-mail címe:
ujsag@derecske.hu
derecskeihirek@gmail.com
Telefonszám:
20/359-55-78




| Készítette: ifj. Rohács Imre - derecskeISZO © 2003-2013 | Adatvédelem | Impresszum |