• szélességi: 
Hajdú-Bihar megyei I. osztály
Február első hétvégéjén a nagy rivális ladányiak otthonában ültünk asztalhoz, mindkét együttes a lehetőségekhez képest a legerősebb összeállításban játszott. Ezúttal bravúros győzelmet arattunk, a csapat második fele a 6-10 táblákon tetemes hátrányt hozott össze a mérkőzés harmadik órájának végére, ekkor a hazaiak 4-1-re vezettek. Az utolsó órában, viszont ritkán látható bravúrt hajtottunk végre és 5,5-4,5-re nyertük a "hatpontos" mérkőzést.
5. forduló: 2011. 02.06: Püspökladányi MÁV SK - Derecskei Sakkiskola Egyesület 4,5-5,5
Győzött: Kelemen Imre, Bakk Zoltán, Antós Zoltán, Hercz Richárd, Hercz Vendel
Döntetlen: Szilágyi Tibor
Vesztett: Kriszteszku István, Szántó Imre, Vida József, Serestyén Zsolt
Két hét múlva a szoboszlói csapatot fogadtuk, a mérkőzés előtt mindkét együttes azonos pontszámmal állt az élen. A vendégek szinte az NB-s csapatukkal jöttek el, nyolc táblán a papírforma szerint esélyesebbek voltak, de a partik alapján némi szerencsével bármelyik csapat megnyerhette volna a mérkőzést, végül drámai küzdelemben igazságos döntetlen született, így nem dőlt el semmi, továbbra is fej-fej mellett haladt tovább az élen a két csapat.
6. forduló: 2011. 02.20: Derecskei Sakkiskola Egyesület - Hajdúszoboszló Sakk SE II. 5-5
Győzött: Kriszteszku István, Szántó Imre, Kovács Attila, Hercz Vendel
Döntetlen: Bakk Zoltán, Szilágyi Tibor
Vesztett: Antós Zoltán, Gál Csaba, Hercz Richárd, Vida József
Március 6-án a tavaly bajnoki címet nyert Szoboszlói Sakkiskola csapatához utaztunk. A mérkőzésre, csak tartalékcsapattal tudtunk kiállni különböző okok miatt négy alapjátékosunk hiányzott. A mérkőzésen hullámzó játszmák után magabiztos hazai siker született.
7. forduló: 2011. 03.06: Hajdúszoboszlói Sakkiskola Egyesület - Derecskei Sakkiskola Egyesület 6,5-3,5
Győzött: Szilágyi Tibor, Kovács Attila
Döntetlen: Kelemen Imre, Hercz Richárd, Szántó Imre
Vesztett: Bakk Zoltán, Vida József, Serestyén Zsolt, Hercz Vendel, Kovács Mihály
Az utolsó előtti játéknapon azt a nagyrábéi csapatot fogadtuk, amelynek elég pechesen sikerült a szezonja, az idén nem tudtak beleszólni a dobogós helyezések kérdésébe, de bármely csapat ellen képesek a jó eredményre. A mérkőzés nyílt küzdelmet hozott, végül minden partit kijátszottak a versenyzők az utolsó esélyig, egy játszma sem végződött döntetlennel.
8. forduló: 2011. 03.20: Derecskei Sakkiskola Egyesület - Nagyrábéi Petőfi SE 6-4
Győzött: Kelemen Imre, Bakk Zoltán, Antós Zoltán, Kriszteszku István, Major Norbert, Serestyén Zsolt
Vesztett: Szilágyi Tibor, Hercz Richárd, Szántó Imre, Kovács Attila
Az élmezőny állása az utolsó forduló előtt:
1. Hajdúszoboszló Sakk SE II. 49 pont
2. Hajdúszoboszlói Sakkiskola Egyesület 48 pont
3. Derecskei Sakkiskola Egyesület 46 pont
4. Hajdúböszörményi Sakkozók SE II. 45,5 pont
5. Püspökladányi MÁV SK 43 pont
Hajdú-Bihar megyei II. osztály
Tartalékcsapatunk szereplése már jobban sikerült, mint az őszi teljesítménye. A január végi fordulóban az előttünk álló ebesiekhez látogattunk.
4. forduló: 2011.01.30: Ebesi Sportbarátok KE - Derecskei Sakkiskola Egyesület II. 3-3
Győzött: Hercz Richárd, Szántó Imre, Fekete Attila
Vesztett: Borók Jenő, Cseke Lajos, Kovács Mihály
Az utolsó előtti játéknapon a jó erőkből álló sámsoniakat fogadtuk, és fordulatos küzdelem után közel álltunk a meglepetéshez.
5. forduló: 2011.02.13: Derecskei Sakkiskola Egyesület - Hajdúsámsoni Vezendi Zoltán SE 2-4
Győzött: Hercz Richárd, Szántó Imre
Vesztett: Borók Jenő, Cseke Lajos, Kovács Mihály, Fekete Attila
A másodosztály állása:
1. Nyíracsádi Petőfi SE 23,5 pont
2. Hajdúsámsoni VZSE 17 pont
3. Ebesi SB KE 11,5 pont
4. Derecskei Sakkiskola Egyesület II. 8 pont
Ifjúsági sakkeredmények
2011. február 12-én Szoboszlón, a Hajdúszoboszlói Sakkiskola 10 éves jubileuma alkalmából rendezett ifjúsági sakkcsapatversenyen vettünk részt. A hatfős csapatok versenyében a 4. helyen végeztek a derecskei sakkiskolások (a csapat játékosai táblasorrendben: Hercz Vendel, Kovács Mihály, Sándor Máté, Pilcsuk László, Fekete Attila, Dávid Péter). A csapatversenyt a Debreceni Sakkiskola nyerte a nyíregyháziak előtt. Ugyanezen a napon Debrecenben zajlott a Farsang Kupa felnőtt nyílt rapid sakkcsapatverseny. A négyfős csapatok versenyében Derecske csapatában két ifjúsági játékosunk is szerepelt a kilencfordulós megmérettetésen. Az első táblán Szántó Imre 2,5 pontot, a 3. táblán Hercz Richárd 5 pontot szerzett, csapatunk a 7. helyen végzett.
2011. február 19-én Debrecenben a Matt-Kör elnevezésű iskolásoknak rendezett egyéni versenysorozaton, az I-es korosztályban Kovács Mihály 4. helyezést ért el.
2011. február 27-én Nyíracsádon, a VII. Kathy Sándor felnőtt és ifjúsági sakk emlékversenyen, az egyéni ifjúsági kategóriában első helyezést ért el Szántó Imre. Hercz Richárd a 4., Hercz Vendel a 7., Kovács Mihály a 11., Fekete Attila a 20., és Pilcsuk László a 36. helyen végzett (41 résztvevő).
A csapatversenyt a Szántó Imre, Hercz Richárd, Hercz Vendel összeállítású együttes nyerte, az idei győzelmükkel együtt már harmadik alkalommal végeztek az élen. Második csapatunk (Kovács Mihály, Fekete Attila, Pilcsuk László) a 6. helyet szerezte meg (13 csapat vett részt).
Szilágyi Tibor
csapatvezető













2011. március 23. - Öregfiúk Erdélyben
2011. március 22. - Bronzérmes az ifjúsági női kézilabdacsapat
2011. március 21. - Országos Diákolimpia 3. helyezés - Lénárt Kitti
2011. március 20. - Ovi foci
2011. március 19. - Asztalitenisz MarathonWeboldalunk elérhetősége:
derecskehu@gmail.com
info@derecske.hu
A Derecskei Hírek
lapzártája:
2013. július:
június 21., péntek 12:00 óra
Tervezett megjelenés:
július második hétfőjének hetében
2013. augusztus:
július 26., péntek 12:00 óra
Tervezett megjelenés:
augusztus második hétfőjének hetében
2013. szeptember:
augusztus 23., péntek 12:00 óra
Tervezett megjelenés:
szeptember második hétfőjének hetében
A DH e-mail címe:
ujsag@derecske.hu
derecskeihirek@gmail.com
Telefonszám:
20/359-55-78




| Készítette: ifj. Rohács Imre - derecskeISZO © 2003-2013 | Adatvédelem | Impresszum |