- Az ön édesapjának, nagytiszteletű Szabad Károlynak neve fogalom Derecskén. Sokan élnek még olyanok, akik személyesen is ismerhették. Meséljen róla?

- Ibrányból költöztünk ide. Én ott születtem, oda is kötődöm, de Feri és Antal öcsémnek, Eszter húgomnak Derecske jelentette a mindent. Ahogy ez már lenni szokott, ahol az ember 12 éves koráig nevelkedik, az lesz meghatározó életében. Héttagú családunk ritka melegszívű közösségbe csöppent. Az a szeretet, ahogyan fogadtak és éltettek bennünket 1978-ig, a mai napig meghatározó és páratlan. Apám, Szatmárnémeti mellet született egy kis faluban, egy hatgyermekes család negyedik gyermekként. A túrterebesi református lelkész szemelte ki utódjának, mert hat évesen már tudta az egész elemi iskola anyagát. Mire végzett volna Kolozsvárott a teológián, bezárták az egyetemet. Ekkor átjött Debrecenbe, itt telepedett le. Egyszer arra jöttem haza, hogy a parókián üldögélt és pityergett. Akkor temették az édesanyját, de az akkori időkben határ átléphetetlen volt. Ugyanabból a kultúrkörből érkezett, ugyanazt a nyelvet beszélte, mint a derecskeiek, élményvilága, hozzáállása megegyezett az övékével. Az ő agyukkal gondolkodott, ismerte az érzelmi világukat. Rengeteg református lelkészt hallottam prédikálni, lévén, hogy a debreceni Református Kollégium Gimnáziumába jártam, de az édesapám prédikációihoz nem volt semmi fogható. Soha nem fenyegetett. Arról beszélt, hogyan tudjuk egymást elfogadni, megérteni, szervezni az életünket úgy, hogy ne tiporjunk a másik lábán. Tudta, könnyebb együtt, mint külön-külön.

"Balról jobbra: ifj. Szabad Károly (aki már nem él), János, Temesváry János (édesanyám édesapja), Antal, édesanyám, Eszter, Temesváry Jánosné, édesapám és Ferenc. A felvétel 1961-ben készült."

- Ezek ma is nagyon időszerű gondolatok, abban a korban pedig különösen aktuálisak voltak, hiszen közvetett módon igyekeztek megfélemlíteni mindenkit, aki másképpen gondolkodott.

- Már gyermekkorában megtanulta, mit is jelent a közösség megtartó ereje. Svábok, római katolikusok és református magyarok, ruszinok, görögkeletiek, cigányok, zsidók, románok lakták Túrterebest teljes egyetértésben, tökéletes harmóniában. Édesapám pedig pontosan tudta, hogyan lehet a toleranciát elérni az emberek között, s ezt Derecskén is kamatoztatta. Nem boldogult túl könnyen még az egyház akkori vezetésével sem. A békepapok azon dolgoztak, hogy sorvadjon az egyház, ők pedig gyarapodjanak. Hívatta a püspök, az esperes, hogy mi az oka annak, hogy hitoktatás az egész tiszántúli egyházmegyében már csak Derecskén van, sőt, nő a konfirmándusok száma. Próbálta védeni, hogy igény van rá, meg a bébibummnak köszönhető, persze baja lett belőle.

- Milyen emlékeket őriz Derecskéről? Milyen meghatározó élmények elevenednek meg, ha Derecskére gondol?

- Óriási élmény maradt a tűzfigyelő szolgálat. Mindig volt ott két ember, aki szemmel tartotta a várost a toronyból. Sokszor fölmentem hozzájuk. Soha nem fordult elő, hogy ültek, kártyáztak, ittak vagy aludtak volna. Járkáltak körbe, és figyelték a határt, átérezték a felelősséget. Rituálé volt, a fontos embereknek kijáró tisztelettel hozták nekik az ennivalót, s ők ennek megfelelően fogadták. Apámnak volt egy harangozója, huszonegyed magával lakott egy szobában. Kellett neki a jövedelem, jó ember volt, csak szerette az italt. Így aztán sokat harangoztam. Mindig hagytam, hogy leállításkor felrántsanak. Persze zúgott a fülem, de nagyon szerettem. Az oroszok tönkre tették a toronyórát is. Pénz nem volt, apám kérésére az ezermester Dávid Sándor bácsi javította meg. Óriási szenzáció volt, mert addig igazgatta, addig kísérletezett, míg nem járt újra pontosan a szerkezet. Emlékszem, a presbitérium néma felállással ünnepelt, mikor apám bejelentette, újra működik a szerkezet.

A Református Gimnáziumban kántornak is képeztek. Egyik vasárnap én, másik vasárnap Porkoláb Róza kántorált. Rengeteg temetésen énekeltem. Alapélményem, amint apámat hallgatom, aki elsiratja a szomorúfüzek alatt az életeket. Nem volt neki semmilyen különleges titka. Felnevelt öt gyermeket, emberek lettünk mindannyian. Nem kis dolog… Ezek az élmények nem kopnak el. Az ember arculatát megszabó olyan benyomások, melyek nem változnak az évek során. Nem szoktam megfogalmazni, mit jelentenek, annyira bennem élnek.

"A képen Szabad Károly gyermekei sorakoznak: hátul Ferenc, János, Károly, elől Antal és Eszter. A felvétel 1960-ban készült."

- Milyen emlékeket őriz a derecskei emberekkel kapcsolatban?

- Szerettem odaszegődni érdekes emberek mellé. Számomra Iklódi Lajos bácsi testesítette meg a derecskei parasztembert. Gyönyörű lovai voltak, neki voltak a legszebb gyümölcsei. Mikor szántottunk, metszettünk, nemcsak dolgozott, hanem kísérletezett is. Apró kiszólásaiból rengeteget tanultam. „Látod fiam, milyen sok gólya sétál a barázdában mögöttünk. Gyenge lesz a termés, mert sok a pajor a földben. Tavaly sok termett, ezért most nem háromra, hanem két szemre metszünk, mert ez is egy élőlény.” Ha másik világba születik, akadémikus lehetett volna, azok közül is a jobbik. Mellette jöttem rá, mi mindent érdemes megfigyelni. Az iskolában négyen voltunk barátok, kijártunk a kiserdőbe felfedezni a világot. Ha madárfészekbe nyúltunk, egész állatkert indult el a karunkon. El is határoztuk, hogy erdészeti technikumba megyünk. Egyikőnknek sem sikerült. Engem, származásom miatt, be sem hívtak felvételizni, őket pedig nem vették fel.

- Önnek mit jelent a derecskeiség?

- Az emberré válás folyamatának az a tanulsága, hogy aki a másikkal szemben definiálja magát, az bukásra van ítélve. Ezt mondja a biológia, ezt láttam saját tudományterületemen. Az is tény, hogy a népesség nyolc százalékából hiányzik ez, ők azok, akik a maguk javára, a másik kárára akarnak boldogulni. A derecskeiség számomra a közösség fenntartó ereje. Olyan közösségé, mely most is létezik, s létezett akkor is, amikor itt éltem.

-Tartott-e kapcsolatot Derecskéről elszármazottakkal?

A legnagyobb élményem Legány Andrással kapcsolatos. Ő is természettudós, nagyon sajnálom, hogy most nem tudtunk találkozni. Mindent tud, amit a természetről tudni kell. Csillog a szemünk, mikor beszélgetünk. Mióta rájöttünk arra, hogy ő is derecskei meg én is, azóta összefűz bennünket a természet szeretetén túl Derecske is.

- Biológus lett. Genetikus, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Számtalan egyetem vendégprofesszora, a Mindentudás Egyeteme tévés sorozatban tartott előadása után egy ország ismerhette meg nevét, munkásságát. Felajánlotta, szívesen tartana előadást itt Derecskén is, az érdeklődő közönség számára.

- A legnagyobb örömmel. A zsombói népfőiskolán rendszeresen előadok. Elsősorban tanyai embereknek, és mindig ott kapom a legjobb kérdéseket. Örömmel jövök Derecskére ismét, várom a folytatását a mostani találkozásnak. Szívesen beszélek majd arról, hogy a genetika lényege, az élet mozgatórugója a DNS, s annak változása. Aki ezt megérti, az megérti az evolúciót is. A DNS abszolút alapvető tulajdonsága, ha semmit nem csinálunk vele, akkor is változik. Tökéletesen véletlenszerűen, hasraütéses alapon. Semmiféle szándék, cél nincs. Akár milyen élőlényből származik. Ugyanakkor a természet ezekből a változatokból kiválogatja azokat, melyek a feltételekhez alkalmazkodni tudnak, s azok maradnak fenn. A változó körülmények között, aki utódokat létrehoz, adja tovább a tulajdonságait. Ez van leírva a Bibliában is. Az ember nagyszerűsége abban van, hogy megismerte a DNS-t, megtanulta használni saját kedvére.