- Hogyan kötődik Derecskéhez?
- Apai ágon tősgyökeres derecskei vagyok, édesapám Fórián Imre. Kábelszerelő volt, a munkája a városba hozta. Édesanyám sárándi, mivel mindketten Debrecenben dolgoztak, ott is telepedtek le. A családunk kicsi, apu testvérei is elszármaztak Derecskéről, nővére Dunaújvárosban él, húga Hosszúpályiba ment férjhez. Gyerekkoromban nagyon sok időt töltöttem nagyszüleimnél, de azóta is gyakran járok Derecskére, mivel van ott földünk, melyet ma is művelünk, de tartjuk a családi kapcsolatot édesapám unokatestvérével és családjával.

- Mennyire őrzi a család a derecskei hagyományokat?
- Egyáltalán nem szakadtunk el a falusi életformától. Olyan házban élünk, amihez nagy telek tartozik, műveljük a kertet, állatunk is volt és van is. Amint jó az idő, minden hétvégét Derecskén töltünk: szalonnát, kolbászt viszünk magunkkal, mint a parasztemberek régen. Sajnos az elmúlt évben én ritkábban kísértem el aput és a férjemet, nagyon elfoglalt vagyok.

- Mennyire fontos az életében a derecskeiség?
- Büszke vagyok rá. Mély nyomod hagyott bennem a nagyszüleimnél töltött idő. A nagy csatangolások emléke a szőlőben, amint egyedül megyek haza. Az utcán megszólítottak, mindenki ismert, tudta, hogy a Fórián bácsi unokája vagyok. Óriási szabadságélményt jelentett ott lenni. Tanítványaimnak is mindig Derecske a példa, az a szabadságélmény, amely ma már nem adatik meg egy városi gyermek számára. Mint kiderült, a napközis párom is derecskei gyökerű, mikor az iskolánkba került, rögtön szóba hozta a nevem miatt. Egyébként is sokan kérdezik, hogy honnan származik a nevem. Tipikus derecskei név. Pásti László, a rendszergazdánk szintén derecskei. Nagyon reklámozza Derecskét, én is mindig büszkén hangoskodom vele együtt, hogy én is onnan származom. A főiskolai legjobb barátnőm Derecskére ment férjhez, most már így is kötődöm.

- Most is megismerik az utcán?
- Aput elég sokan ismerik, sokan ráköszönnek. Kocsival járunk a szőlőbe, nincs alkalmam találkozni az emberekkel, bár fagyizni mindig megállunk.

- Fantasztikus sportkarriert tudhat magáénak. Negyvenkétszeres magyar bajnok, olimpikon, Barcelonában képviselte Magyarországot. Lánya, Daniella ugyanolyan tehetséges tollaslabdázó...
- A mi életünk ebből áll. Minden nap edzés, hétvégenként meccs. Éjjel érkeztünk meg Pécsről.
Az olimpiai részvétel valóban pályám egyik csúcs, az egyedüli olyan magyar tollaslabdázó vagyok, aki saját erejéből jutott ki olimpiára, azaz a világranglista elejéről kvalifikáltam magam. Más is volt már, de annak zöld kártyát kértek, melyet a nemzetközi olimpiai bizottság adományoz az országnak. Nagy örömem Daniella, a legtöbb magyar bajnoki címem nekem van, neki viszont, 16 évesen megvan az első, és négyszer volt a Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója. A csapat mostani magyar bajnoki címét Daniellámnak köszönhetjük, mert két olyan meccset is hozott, amit nem vártunk, így a papírformát felrúgva, ismét bajnokok lehettünk. Óriási hangulat volt, nagy szurkolótábor, nagy hangzavar, rengetegen biztatták. A csoda megtörtént.

- Hogyan indult a sportpályafutása?
- Általános iskolában jött egy tehetségkutató program keretében tehetséges gyerekeket kerestek. Engem nem választottak ki. Soha nem volt még a kezemben ütő, még a labdát sem találtam el. A többiek sokkal ügyesebbek voltak. A legügyesebbek között volt a legjobb barátnőm. Végül páratlanul voltak, és kértek még egy gyereket az iskolából. Bekunyeráltam magam. Ott ragadtam. Vékony, sovány, de nagyon jó mozgású gyermek voltam. Két év után jöttek az első eredmények: úttörőolimpiai bajnok lettem, 16 évesen felnőtt válogatott. Jó volt úgy felmenni a pályára, hogy mindenki tartott tőlem. Egy baráti, homogén társaságba kerültem, az edzők nagyon odafigyeltek ránk, nagyon jó emlékeket őrzök. Daniellánál először a teniszt próbáltuk meg, de a vérében volt a tollaslabda, hamar láttuk, hogy minden labdát úgy üt meg, mintha az lenne. Három hónapos terhesen kétszeres magyar bajnok lettem, még a hasamban volt, és már magyar bajnoki címet szereztünk együtt. Ez most a valóságban is bekövetkezett.

- A sport mellett főállásban tanít, a most modern eszköznek számító interaktív táblával dolgozik, mindenki nála tanulja a használatát. Hogyan osztja be az idejét?
- A férjem és apukámék mindenben támogatnak. Anyuék sütöttek-főztek ránk, amikor edzésen voltam kiskorában apu felügyelt Daniellára és most is ő intézi az ügyeit. A család legfontosabb dolga, hogy bennünket támogassanak, és ezt meg is teszik. Ez nincs meg mindenhol, és mi nagyon hálásak is vagyunk érte. Hajszálon múlik, hogy ki mikor milyen eredményt produkál, mert nagyon nagy a küzdelem. Sok versenyen vettem részt, sokszor maradtam alul, de mégis elégedett vagyok, és nagyon bízom Daniella tehetségében. Nagyon szeretem a munkámat, a nagynénéim pedagógusok, a dédapám iskolaigazgató volt. Ott is, akárcsak háziasszonyként, anyaként maximalista vagyok. Mindig kudarcként élem meg, ha valahol nem tudok úgy teljesíteni, ahogy én szeretnék.

- Eljönnek-e a találkozóra?
- Attól függ, hogyan alakul az időbeosztásunk. Előre csak egy-két napban gondolkodom. Apu biztosan eljön a programokra és Daniella is szeretne, hiszen még jobban érdeklődik a családi kapcsolatok iránt, mint én. Kicsi a családunk, neki sincs testvére, őt jobban zavarja, hogy nálunk nincsenek nagy családi rendezvények. Sokkal nyitottabb személyiség. Számon tartja a rokonságot. Tökéletes, nagyon szoros kapcsolatban vannak apuval, nagyon kötődik hozzá, és tulajdonságaik is nagyon hasonlóak.